HCH, SrbCH     PARLAGI ZSONGLŐR "PISZKE"
2011. január 29.

kep

A „Zs” betűs almom két versenykutyának a párosításából jött létre.
Azonkívül mindkét szülő ősei között ott vannak az elmúlt évek legsikeresebb versenykutyái.
Abszolút bizakodó voltam az almot illetően és próbáltam a kölyköknek olyan gazdákat találni, akik szívesen dolgoznak is a kutyájukkal.
Piszke Ceglédre került, leendő vadászkutyának…
Már nagyon fiatalon kivitték a területre, hogy ismerkedjen a szagokkal, lőttek neki és vaddal gyakoroltak.
Piszke szinte mindent elsőre megértett és megcsinált.
Az első szezonban már parádésan dolgozott a társas vadászatokon, ahol nemegyszer az apjával együtt állták, szekundálták a vadakat, ami mindig nagyon szép látvány volt.
Az ŐTV-re Szarka Fecó készítette fel és 20 hónaposan egy nagyon korrekt,megbízható munkával I.díjban végeztek.
Piszke 2 éves múlt, amikor Fecó elkezdett Field Trial versenyeken indulni vele.
Kennelem eddigi legmagasabb munka eredményét érte el vele: 2013-ban az Európa Kupán Derby győztesek lettek!
Piszke egy könnyű természetű, rendkívül jó orrú, megbízható munkájú kan. Szívesen, nagy szenvedéllyel dolgozik és mindig kapcsolattartó a vezetőjével.
Genetikai háttere abszolút tiszta, rokontenyésztéstől mentes. Egészséges csípőjű, jó idegrendszerű kan, aki a végtelenségig terhelhető a munkában.
Fedeztetéssel kapcsolatban érdeklődjön ELÉRHETŐSÉGEINKEN.

UTÓDOK

KÉPEK:

PISZKE EREDMÉNYEI:

KIÁLLÍTÁS:
Hungária Champion
Szerb Champion
8 x CAC
3 x Res.CAC
2 x CACIB
3 x Res.CACIB
2 x CAC-HR

EGÉSZSÉGÜGYI SZŰRÉSEK:
Csípőízületi vizsgálat: HD-A, mentes

MUNKA:
Alapvizsga
ŐTV I.díj
Field Trial Versenyek:
Tiszanána: 6 pont "jó"
Cegléd: 11 pont "nagyon jó"
Cegléd Európa Kupa: 12 pont, Európa Kupa Derby Győztes

Csővárberki Újonc
HCH, HWCH, HMCH, 9xCACT, 6xR.CACT, 2xCACIT, 8xCAC, 3xR.CAC, CACIB, AV, ŐTV, VMV, HD-A
Csővárberki Csúzli
Csatárkai Parázs
Csatárkai Álmos
Csatárkai Lármás
Mogyoródi-Nimród Alexa
Verőcei Aga
Nefelejcs Házi Almira
Viharos Ari
Gyimesi Tyuki Brúnó
Helvécia Dukát
Lőrinci-Bársonyfülű Ari
Viharos Brigitta
Quax von der Pulkau
Dunakömlődi Beáta
Caramba z Tisnovskych Reviru
HJCH, HCH, 3xHPJ, 2xR.CAC, 3xCAC, CACIT, 2xCACT, NVCS II., VMV I., HD-A
Pitypang Mágnás
Luppa-Vadász Fickó
Zámi Bütyök
Pitypang Gyöngéd Luca
Pitypang Csitri
Pitypang Vackor
Hookside Braid
Diansa z Panskych Lesú
Tocókerti-Vadász Adu
Dorozsmai Vitéz Adu
Hegymegi Paiti Amelia
Nella z Pompejské Kolonády
Trapp Demeter
Luci z Cejkovské Tvrze