2017. október 1.:
Peti, a férjem szombat este lőtt egy vaddisznót, amit vasárnap reggel mentünk ki megkeresni. Pogányt vittük magunkkal, hisz ő már több őzet is megtalált vezetéken, így bíztunk benne, hogy ez a disznó sem lesz neki akadály.
A lucernában, a rálövés helyén szerencsére találtunk vérnyomot, amin Pogit elindíthattam.
Lassan haladt, szinte mutatta a vérnyomokat. Átmentünk a lucerna táblán, majd egy saras, boronált szakaszon, aztán beváltottunk az erdőbe. Kezdett izgalmas lenni a helyzet…
A sűrűben is biztosan ment, a sebágyaknál megállt, mi pedig kúszva-mászva követtük és biztattuk őt.
Egyszer csak megállt és bevárt minket. A hátán picit állt a szőr és az orrával mutatott a bedőlt farakás felé.
Megtalálta, ott volt, ott feküdt a disznó. Zúgjon Neki örökké az erdő odaát!
Örömömben elsírtam magam.
Imádlak Pogány, köszönöm Neked ezt az élményt, csodálatos kutyám vagy!